Címlap Egészségmegőrzés Egész-ség megőrzés "ingyen"
Egész-ség megőrzés "ingyen"

Kezdjük a lényeggel. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben az egészség megőrző, betegség megelőző életmód nem kerül több pénzbe, ebből következően bárki megengedheti magának.

 

Sajnos mindannyian elkövetjük azt a hibát, hogy éppen a divatirányzatnak megfelelően, valamilyen „egészség visszahozó” kúrával (pl. különlegesen drága vitaminkúra, salaktalanító kúra, lúgosító kúra, stb.) akarjuk az első lépést megtenni a betegség megelőzés útján. Ez persze – mint minden, ami éppen divat – a piaci viszonyoknak megfelelően nem olcsó mulatság. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem használ, vagy nem jó, de van más lehetőségünk is, ami legalább ennyit jelent.) Persze, mi azt mondjuk, hogy az egészség mindent megér.

 

Tegyük fel magunknak a kérdést: Azt is megéri, hogy változtassak gondolataimon, érzelmi beállítottságomon, magamon, szokásaimon? Ne a pénzemet, hanem az időmet, gondolataimat, érzelmeimet adjam állapotom javulásáért? Ha a válaszunk igen, akkor lássuk a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszereket.

 

Tudjuk, hogy egészségünket legalább három oldalról közelíthetjük meg, a test szintjéről, az érzelmek oldaláról, és gondolataink útján. Mindhárom oldal megerősítésére adunk példát. Azt se feledjük, ha a három oldal szintje lényegesen eltér, akkor az egyensúly megbomlását hordja magában. Egyik oldalt sem szabad fejleszteni a másik kárára.

 

Lássuk a módszereket!

 

Fordítsunk magunkra időt! Elég kezdetben reggel és este 10-10 perc. Válasszuk ki, amihez kedvünk és időnk van.

 

1.    Fizikai módszerek például a következők, de fogadjunk, hogy Ön is tud mondani legalább három hasonlót

·      Napi zuhanyozáskor durvább szemcsés anyaggal masszírozzuk át bőrünket, ezzel nyissuk ki pórusainkat a bőrünkön, hogy könnyebben távozzanak szervezetünkből a méreganyagok

·      Napi zuhanyozáskor váltogassuk a hideg és meleg vizet, ezzel „tornáztassuk” immunrendszerünket

·      Minden reggel kezdje a napot friss levegőnél néhány légző gyakorlattal, ezzel segítse tüdejét is az anyagcsere hulladékok kiválasztásában.

·      Két hétig minden reggel éhgyomorra igyunk keserű gyógyvizet, ezzel nagymértékben hozzájárulunk bélrendszerünk kitisztulásához

·      Minden héten egy napot böjttel töltsünk (ne éhezzünk, böjtöljünk), azaz csak igyunk, ne együnk. Ihatunk gyógyteát, gyümölcslevet, zöldségturmixot, vizet, zöld teát, oxigenizált vizet, stb. Ezzel is tehermentesítjük az emésztőrendszerünket. Ezen a napon mellőzzük az élvezeti cikkek (tea, kávé, alkohol, édesség, cigaretta, speedek, stb) fogyasztását

·      Mozogjon – jógázzon, vagy végezze a tibeti fiatalság gyakorlatait.

·      Étrendjében csökkentse minimálisra a félkész ételek arányát, készítse frissen az ételeket, vagy tegye el Ön a saját mélyhűtőjébe. Süssön kenyeret, süteményt, stb.

 

2.    Érzelmi oldalról megközelítve a következőket tehetjük például egészségünkért

·      Tegyen az ágya mellé - amire ébredéskor első pillantása esik - valami olyan dolgot, amitől kellemes, jó érzések itatják át, hagyja hogy eluralkodjon Önön már reggel az elégedettség, a szép a világ érzés. Így jó kedvre hangolva tudja kezdeni napját.

·      Minden reggel még felkelés előtt keressen emlékeiben olyan élményt, amitől jobb kedve kerekedik, és érezze át, hogy tele életkedvvel, energiával kezdje minden napját.

·      Minden reggel még felkelés előtt keressen jelenlegi életében három olyan dolgot, ami örömmel, boldogsággal tölti el. Látja, hogy Önre is süt a nap, és a boldogság, öröm Önnél is mindig jelen van. Tanuljon meg annak örülni, amije van, nem azért búslakodni, ami nincs.

·      Maradéktalanul fogadja el önmagát, higgye el, hogy Ön így tökéletes, szeretetreméltó és megismételhetetlenül különleges a maga teljességében. Ne feledje, ha ennél tökéletesebb lenne, akkor nem lenne értelme a földi életben a tanulásnak.

·      Folyamatosan alkalmazza a vonzás törvényének lényegét. Kérdezze magától meg minden érzelmi helyzetében: mit érzek most, és ha ezt érzem, mit vonzok magamhoz? Gyorsan megérti, hogy az aggódás aggódást szül, a bánat még több bánatot, a bosszankodás még több bosszankodást, viszont a boldogság egyre több boldogságot, az elégedettség, egyre több elégedettséget.

·      Mosolyogjon mindig mindenkire, látni fogja, hogy a mosoly ragadós, visszamosolyognak Önre

·      Bocsássa meg önmagának vélt és valós bűneit. Miért? Az élet egy tanulási folyamat, Ön sikerrel megtanulta, hogy mit ne tegyen. Ehhez tapasztalatot kellett szereznie, hogy megtanulja, mitől óvakodjon. Tegyen annyi jót, amennyit tud, és szeresse önmagát.

 

3.    Gondolataink útjáról például az alábbiak szerint változtathatunk állapotunkon

·      Higgyük el, hogy múltbéli gondolataink és érzelmeink következménye mai valóságunk.

·      Vizsgáljuk át gondolatainkat és érzelmeinket a vonzás törvényének tükrében. Ne rettegjünk az elbocsátástól, mert azzal azt vonzzuk, ne féljünk a munkanélküliségtől, mert azzal bevonzzuk magunkhoz. Olyan dolgokra gondoljunk, amit szeretnénk, ha megvalósulna, és érezzük bele magunkat abba a helyzetbe, amikor már megvalósult, amikor már használjuk, amikor már élünk benne, és örüljünk neki, és legyünk hálásak, hogy a miénk.

·      Tanuljunk meg úgy álmodni, ahogy a gyerekek. Ne hagyjuk, hogy képzeletünket korlátozza a logika, azaz miért nem lehet az enyém, amit elképzeltem. Képzeletünk, boldogságunk egyetlen korlátja.

·      Értsük meg, hogy azt vonzzuk, amit gondolunk, amilyen érzelmi állapotban vagyunk. Ezért mosolyogjunk, legyünk jókedvűek, és gondolatainkat korlátozzuk vágyainkra. Ne fecséreljünk se érzelmet se gondolatatot - egy perccel se többet a feltétlenül szükségesnél – a számunkra kellemetlenre.

·      Tudjuk, hogy környezetünket akkor tudjuk elégedetté, boldoggá tenni, ha mi azok vagyunk, ezért elsőséget élvez önmagunk elégedetté és boldoggá tétele.

·      A belénk nevelt szerénységet felejtve fogjuk fel, hogy csak az tud adni, akinek van miből, törekedjünk az anyagi jólétre, hogy kedvünkre adakozhassunk.

·      Az ember egészségre, boldogságra, békességre, bőségre lett teremtve, teremtsük meg először önmagunk számára, aztán segítsük környezetünket ennek megteremtésében, és így terjeszkedjünk. Ne a világot akarjuk először megváltani, első feladatunk önmagunkkal van.

 

                                                                                                                          (Seka)

 
 

Képek

tmretezs 8.jpg